Helianthus lótápok

Helianthus lótápok – minőségi takarmányozás, egyszerűen

Akik egy kicsit már tapasztaltabb állattartók, azok tökéletesen tisztában vannak azzal, mekkora jelentősége van a megfelelő etetésnek. Akár versenysportról, vagy épp hobbicélról is legyen szó, a takarmányozás döntő befolyással bír a jószág egészségügyi állapotát, kondícióját és általános közérzetét illetően. Lovak esetében pedig ez fokozottan igaz.

Szerencsére ma már elérhetők olyan összetett megoldások, mint amilyenek a Helianthus tápjai is. A komplex formuláknak köszönhetően az etetés így nem csupán komfortos és könnyedén kivitelezhető, de azon sem kell aggódnunk, hogy vajon minden olyan szükséges hozzávalót tartalmaz-e, amire az állatnak feltétlenül szüksége van. A Helianthus választékában ráadásul többféle megoldás is megtalálható, méghozzá egyedi igényekre szabva. Az Alap táp kiváló megoldást jelent általános felhasználásra, ám arra feltétlenül ügyeljünk, hogy igény szerinti széna és friss ivóvíz mindig álljon rendelkezésére az állatnak. Az adagolás tekintetében vegyük figyelembe a ló típusát, fajtáját, illetve az általa végzett munka intenzitását.

A Helianthus Tenyész tápjai vemhes, illetve szoptató kancáknak és növendék csikóknak egyaránt kitűnő kiegészítő takarmányt jelentenek. Ilyenkor különösen fontos a precíz összetétellel bíró eledel, hiszen a laktációs időszakban jelentősen megemelkedik az ásványi anyagok, illetve a vitaminok iránti igénye az állat szervezetének. A szükséges mennyiségek könnyedén kiszámolhatók a csikó életkorának, illetve a szoptatási időszaknak megfelelően. Ugyancsak komoly dilemmát jelenthet az idősebb állatok táplálása. A Helianthus Senior tápjának összeállításakor emiatt nagy figyelmet fordítottak a könnyen emészthetőségre. Emellett a megemelt vitamintartalom elősegíti az immunrendszer védekező mechanizmusait, így ez a komplex megoldás segít elkerülni a betegségek kialakulását is.