Tehénistálló

Tehénistálló tervezésekor több szempontot is figyelembe kell venni

Ipari méretű mezőgazdasági, illetve állattartó vállalkozások esetében döntő szereppel bírnak a különböző telepeken található épületek. Ezek kivitelezése ugyanis a legtöbbször roppant nagy költségekkel jár és gyakorta a tervezésen áll, vagy bukik, hogy a későbbiekben milyen mértékben hasznosíthatók. Takarmánytárolás vonatkozásában ez akár az áru minőségét is veszélyeztetheti, ám jószágok kapcsán még ennél is nagyobb veszélyeket rejt magában.

Ennek megfelelően egy tehénistálló megépítése rendkívüli alaposságot igényel. Kiemelt figyelmet kell fordítani a kapacitásra, hiszen ha alábecsüljük a szükséges méreteket, az legalább akkora probléma, mintha végül túl nagy lesz az épület. Szintén döntő szerepe van a belmagasságnak és az ajtók elhelyezkedésének, no és persze az ablakok számának is. Talán nem is gondolnánk, de egy tehénistálló esetében a padozat is egy hihetetlenül lényeges elem. A legelterjedtebbnek a beton számít, lévén könnyen tisztítható, ám arra mindenképp nagy fókuszt kell helyezni, hogy ez a felület aránylag hideg. Emellett természetesen ügyelni kell arra is, hogy a belső hőmérséklet mindig optimális legyen és persze a szellőzés kérdése is kardinális.

Ugyanakkor a legnagyobb dilemmát rendszerint a tehénistálló lokációja jelenti. Egy-egy ilyen létesítmény kulcsrakész állapotba történő felépítése akár nagyon komoly összegeket is felemészthet, ezért aztán a legkevésbé sem mindegy, mennyi időn keresztül üzemelhet majd. Sok esetben azonban hasznos lehet, ha a telep nincs teljesen helyhez kötve. Ilyenkor egy mobil tehénistálló a legoptimálisabb megoldás, hiszen ezek a szerkezetek relatíve alacsony energiabefektetés mellett költöztethetők. Nem igényelnek alapozást sem, egyszerűen a talajra telepíthetők. Ráadásul szétszerelésük és szállításuk is gyors és komfortos, ez pedig gyakorta hatalmas előnyt jelenthet.