Domain regisztráció

Az .eu domain regisztráció mindössze percek alatt elvégezhető

Noha egy vállalkozás életében rengeteg mindenre kell párhuzamosan odafigyelni a kifogástalan működés érdekében, vannak olyan területek, amikre különösen nagy hangsúlyt kell fektetni. Egyik ilyen az internetes jelenlét, ami ma már a legtöbb cég vonatkozásában meghatározó, hiszen a világháló segítségével érhető el a legtöbb potenciális ügyfél.

Ennek tükrében az .eu domain regisztráció egy olyan lépés, amit még akkor is érdemes fontolóra venni, ha alapvetően csak a hazai piacot célozzuk termékeinkkel. Egyfelől a későbbiekben bármikor határozhatunk úgy, hogy szolgáltatásainkat kiterjesztjük a környező országokra, addigra viszont megeshet, hogy az általunk birtokolt és bejáratott nevet valaki elhappolja előlünk. Az .eu domain regisztráció ráadásul percek alatt elvégezhető és csak minimális kiadással jár, azaz ha a megszerzett tartománynevet eleinte csak parkoltatjuk, akkor is jobban járunk, mintha csak későn kapnánk észbe. Ez a lehetőség tudniillik pontosan azért jött létre, hogy ez Európai Unión belül legyen egy egységes kiterjesztés.

Ennek megfelelően az .eu domain regisztráció menete a lehető leginkább le van egyszerűsítve. Mindössze pár alapvető dokumentumra, illetve igazolványra lesz szükségünk és egy ezzel foglalkozó szolgáltató segítségével már meg is kaparinthatjuk a kívánt nevet. Túl sok megkötéssel sem kell számolnunk, ugyanis az .eu domain regisztráció mindenki számára elérhető, aki az Unió valamelyik tagállamának lakosa, illetve cég esetében oda bejegyzett székhellyel rendelkezik. Technikailag ráadásul annak sincs akadálya, hogy ékezettel rendelkező elnevezés mellett tegyük le a voksunkat, ám ez a gyakorlatban nem igazán jó ötlet, tudniillik ezek a formák nem maradtak meg a köztudatban és az emberek automatikusan az ékezet nélküli változatot írják be a böngészőbe.