Az építőiparban rengeteg veszély leselkedik a munkásokra, hiszen amellett, hogy bizonyos folyamatokhoz komoly nehézgépeket használnak, a magasban történő munkavégzés is magas kockázattal jár. Ennek következtében már hosszú évek óta ebben az ágazatban történik a legtöbb, súlyos végkimenetellel járó szerencsétlenség.
Így aztán az olyan felszerelések, mint amilyen a védősapka is, életet menthetnek. Laikusként talán nem is gondolnánk, ám az egyik legnagyobb rizikót az éles, hegyes tárgyak jelentik. Ezek ugyanis gyakorta szinte teljesen észrevehetetlenek és elég egy óvatlan mozdulat ahhoz, hogy megtörténjen a baj. A védősapka elsősorban azoknál a betonacélvégeknél jelent segítséget, amelyek még nincsenek befedve. Tudniillik egy ilyen masszív rudazat esetében már az alacsonyabb magasságból való ráesés is tragédiával végződhet. A védősapka ráadásul ilyen szituációkban kettős szereppel bír. A fizikai védelem mellett ugyanis figyelemfelkeltésként is szolgál, ez utóbbi pedig legalább olyan fontos.
Használata főképp akkor célszerű, ha a végek nem szabályos sorban helyezkednek el – legyen szó függőleges, vagy vízszintes rudazatokról -. Tudniillik ilyenkor a profilok felhelyezése nem kivitelezhető és a kupakok applikálása a legkézenfekvőbb megoldás. Miként az összes, a munkaterületen található felszerelés esetében, úgy a védősapka vonatkozásában is a művezetésre, illetve a munkáltatóra hárul ez a feladat. Erre mindenképpen kiemelt figyelmet kell fordítani, hiszen már egyetlen hiányzó alkatrész is balesethez vezethet. Ugyancsak alaposan meg kell fontolni, melyik védősapka beszerzése mellett tesszük le a voksunkat. A hangsúly mindig a minőségen és megbízhatóságon kell legyen, egy acélbetétes modell ráadásul hosszú távon is használható marad, köszönhetően kiemelkedő strapabíróságának.