Vásárlásaink során egyre nagyobb jelentősége van a tudatosságnak és ez a különféle számítástechnikai eszközök beszerzésére is igaz. A legtöbben azt tartjuk fontosnak, hogy egy megvásárolt gép, vagy kellék a lehető legtovább hibamentesen szolgáljon minket, ehhez azonban pár dologra érdemes odafigyelni. Nyomtatók tekintetében például kiemelt fontossággal bírnak az egyes kiegészítők.
A tintapatronok kiürülését követően ugyanis kardinális, hogy milyen módon történik azok pótlása. Alapvetően három féle lehetőség áll a rendelkezésünkre. Bizonyos modelleknél elérhetők az újratöltött tintapatronok, ám ezek használata járhat némi kockázattal. Jóval nagyobb dilemmát jelent az eredeti, illetve utángyártott új kellékek kérdése. Előbbiek esetében a gyártási folyamatért teljesen egészében az eredeti készülék előállítója a felelős, ennek köszönhetően száz százalékos kompatibilitást és megbízhatóságot kapunk. Ugyanakkor az utóbbi esetében is a remek minőség a jellemző, hiszen ekkor is szigorú előírások alapján történik a tintapatronok előállítása.
Ennélfogva elsősorban azt érdemes vizsgálni, hogy mekkora árkülönbözet tapasztalható a két esetben. Természetesen üzleti felhasználás során, amikor egy véletlen hiba, illetve az emiatt bekövetkező leállás komoly kieséssel járhat, mindenképpen bölcsebb az eredeti tintapatronok mellett letenni a voksunkat. Ugyanakkor tartsuk szem előtt, hogy erre az esély meglehetősen csekély. Így aztán ha a cél az otthoni, időszakos alkalmazás, akkor nyugodt szívvel választhatjuk az utángyártott megoldást is. Ezzel együtt kétségtelen, hogy a tökéletes minőség és a garantáltan hibamentes működés csak eredeti tintapatronok használata mellett biztosított, azaz ha szeretnénk kizárni minden kockázatot, akkor válasszuk a gyártó által kínált kellékeket.